OKTATÓINK

Juhász Klára

Juhász Klára

Bronzkoszorús kozmetikusmester

Bemutatkozás

2000-ben, kezdő tanárként egy fodrászokat és kozmetikusokat oktató szakképző iskolában kezdtem dolgozni, ahol az első évben a legtöbb elméleti tantárgyat oktattam. Három év múlva választottak meg igazgatóvá, ezt a pozíciót 2013-ig töltöttem be.

Vezetői feladataim mellett sosem hanyagoltam el a tanítást, hisz fontosnak tartom a jövő generáció nevelését és felkészítését a szakmai vizsgára. Tanítási módszereim változatosak és hatékonyak. Mutatja ezt az, hogy évek óta sikeresen veszik tanulóim a vizsgák akadályait.

Évek óta tevékeny szerepet vállalok a Kozmetikus Központi Programok, Kerettantervek, valamint Szakmai és Vizsgakövetelmények kidolgozásában. Szóbeli tételsorok és írásbeli feladatsorok összeállítójaként, szakmai rendezvények rendszeres előadójaként és szakmai tankönyvek lektoraként ismernek a kozmetikus szakmában, emellett rendszeresen publikálok különböző szakmai lapokban és tevékenykedem szakmai továbbképzéseken és mestervizsga-felkészítéseken.  A Kozmetikus mestervizsga követelményeket és az ehhez kapcsolódó írásbeli és szóbeli feladatok kidolgozását is én végeztem.

Szakmai fejlődésem érdekében rendszeresen járok továbbképzésekre, valamint kozmetikus szakmai-, és szintvizsgákon tevékenykedem elnökként, vagy a Kamara által delegált vizsgabizottsági tagként. 2015-ben Kézápoló és műkörömépítő szakképesítést is szereztem.

Nagy szakmai elismerés volt, amikor 2015-ben az Alveola vezetője megkért, hogy szakmai tanácsadóként segítsem az Alveola Beauty Akadémia képzéseinek elindítását, szervezését.

Tevékenységi terület: Országszerte

Esedékes tanfolyamai

Bőrápolási rutin tanácsadás és eladástechnika - Solanie (és egyéb) termékekkel dolgozó szakembereknek

2024.11.11 10:00

A kozmetikai kezelések fontos része a bőrápolási tanácsadás, hisz kozmetikus szakemberként ez „kötelező” program kell, hogy legyen. A kezelések után nagyon fontos, hogy a hasznos tanácsok mellett termékekkel is lássuk el vendégünket. 

Részletek

Az INCI-t megalapozó kémiai alapismeretek Juhász Klárival

2024.10.31 10:00

Ahhoz, hogy értően állj az INCI elemzéshez, nem árt felidézni az iskolában tanult kémiai alapokat.  Ha félelmeid vannak a szakmai vizsgától, vagy csak nem minden tisztult még le a kémia órákon elhangzottakkal kapcsolatosan, vagy egyszerűen már túl régen tanultad és szeretnéd felfrissíteni kémiai és anyagismereti tudásod, akkor gyere el erre workshopunkra! 

Diagnosztika maraton Juhász Klárival

2024.12.12 10:00

Ha bizonytalan vagy a diagnosztizálásban és kezelési terved megírásában, akkor itt a helyed. Vágj neki a szakmai vizsgáknak magabiztos tudással és gyakorolj velünk még egy kicsit. Mi mindenben segítünk neked! 

Az INCI nem mumus többé – INCI alapismeretek Juhász Klárival

2024.11.28 10:00

Egy igazán profi kozmetikus tudástárából nem hiányozhat az INCI ismerete! 

Részletek

Az INCI nem mumus többé – INCI alapismeretek Juhász Klárival

2024.11.28 10:00

Egy igazán profi kozmetikus tudástárából nem hiányozhat az INCI ismerete! 

Részletek

Bőrállapotok és kezelésük a kozmetikai gyakorlatban

2024.12.14 10:00

A kozmetikai gyakorlatban sokszor nem bőrtípust kezelünk, hanem bőrállapotokat. A bőrtípusok ismeretén túl tehát szükséges ismernünk a különböző okokra visszavezethető bőrállapotokat, ezzel hatékonyabbá téve a bőrtípusok kezelését. 

Részletek

A letisztítás, felpuhítás (és tisztítás - nyomkodás), valamint a bőr előkészítésének művészete

2024.11.21 10:00

Minden kozmetikai kezelés alapja az alapos letisztítás és a bőr megfelelő előkészítése! Enélkül bármilyen drága kozmetikum, vagy készülék alkalmazása semmit sem ér. A bőrre felvitt hatóanyagok felszívódása pedig nagyban korlátozott. 

Részletek

Elektrokozmetikai továbbképző tanfolyam

2024.12.05 10:00

Bizonytalan vagy az elektrokozmetikai eszközök használatában? Rendszeresen dolgozol készülékekkel, de nem tudod, hogyan aknázd ki maximálisan a bennük rejlő lehetőségeket? Ha szeretnél fejlődni, vagy egyszerűen csak magabiztosságra vágysz a különféle módszerek használatában, akkor látogass el alap és továbbképző tanfolyamaink egyikére.