A Reiki eredendően Japánból származó gyógyító- és öngyógyító rendszer. A tradicionális Reiki módszertanát Dr. Mikao Usui Reiki nagymestertől eredeztetjük az 1800-es évek második felétől. Buddhista szerzetesek gyógyító tevékenységeinek kezdetben titkos tanai később Usui hitvallásának és munkásságának köszönhetően már Reiki néven terjedt el a világ számos országában.
Az egész univerzum rezgések sokaságából épül fel, ezek tudományosan bizonyított tények. A rezgésterek számos különböző energia minőséget jelentenek, így maga az ember is atomi szinten is különböző hullámhosszú elemi részecskék rezgésében működő energiatér, a szabad szemmel nem érzékelhető energiák építenek bennünket is fel. Alaphelyzetben is folyamatos kölcsönhatásban vagyunk a környezetünkkel, különböző hullámhosszon kapcsolódunk a környezetünkhöz, lásd hőenergia, amit a bőrünkön keresztül a tapintáson keresztül érzékelünk, vagy a látható hullámhossz tartományban a szemünkkel érzékelünk, a fülünkkel hallható tartományban a hallásunkon keresztül kapcsolódunk a környezetünkhöz és így tovább.
Az embernek van egy úgynevezett energia rendszere, amit külön érzékszerveinkkel nem igazán érzékeltünk, mégis érezhetjük; ha például az ember jó lelki állapotban van, úgy szoktuk fogalmazni, hogy tele vagyunk energiával, sugárzunk, amikor jó kedvünk van vagy ha boldognak érezzük magunkat, nincs előttünk szinte lehetetlen. Ehhez természetesen a helyes táplálkozás, egészséges életmód, sportolás, kiegyensúlyozott gondolatok és érzelmi állapotok tudatos fenntartása rendkívül sokat segít, ellenállóbbak vagyunk mindenféle betegségeknek titulált behatásoknak.
Ellenben, amikor valamiért rossz a kedvünk, letargikusak vagy depressziósak vagyunk, ráadásul alacsony rezgésű gondolatokkal programozzuk az elménket, alacsony rezgésű érzelmi állapotban tartjuk önmagunkat, akkor úgy érezzük, hogy semmire nincs energiánk. Pusztítjuk a szervezetünket egészségtelen táplálékokkal, fokozottan dohányzunk vagy alkoholt fogyasztunk napi rendszerességgel és magas dózisban, amit a szervezetünk – bár folyamatosan próbál az öngyógyító rendszerein keresztül meggyógyítani – egy idő után nem képes regenerálni. Először az energia rendszerünkben képződik egy úgynevezett „energiahiányos” állapot, majd amikor ez fokozódik és tartósan fennáll, akkor egy idő elteltével, legutoljára a fizikai szinten létrejön egy szomatikus elváltozás, bizonyos szerveink működésében először zavar keletkezik, szélsőséges esetekben pedig a szervezet területeinek részleges vagy teljes leállása következik be. Ilyenkor tisztán és egyszerűen annyi történik, hogy több energiát veszít a szervezet rendszere, mint amennyit önmaga helyre tud állítani, vissza tud pótolni. A szervezeted energia rendszere minden pillanatban dolgozik, energia felvételre és időnként leadásra is sor kerül, tehát az energia áramlása minden emberben adott.
Mindenki rendelkezik egy bizonyos energia áteresztő képességgel, ha tetszik kapacitással, ami egyéni, de bizonyos határok között mozog. Egy beavatott embernek – mindegy milyen beavatást követően, de jelen esetben a Reiki beavatottakat alapul véve – az egységnyi energia áteresztő képessége sokszorosa tud lenni az alap rendszerének, ami a beavatást megelőzően rendelkezésére állt. A Reiki mindhárom szintjén többek között ezt az áteresztő képességet növeljük meg, így te magad és rajtad keresztül áramoltatva másoknak nyílik lehetőséged segíteni az öngyógyító folyamatait az által, hogy bekapcsolódsz az öngyógyító folyamatba, mint egy katalizátor, rajtad keresztül önmagának hívja le az energia hiányos területre a kezelted az energiát. Itt fontos megjegyezni, hogy pontosan ezért nem mondhatjuk azt, hogy a Reikivel gyógyítunk, mivel mi nem gyógyítunk senkit, hanem mindössze csak segítjük az öngyógyító folyamatait ezzel a módszerrel. Nem a te energiádat meríti le, hanem átáramlik rajtad, magától, nem kell valójában tenned azért, hogy segíts a másik embernek, ez egy önmagától működő rendszer, tekintettel arra, hogy energetikailag minden rendszer kapcsolódik egy másik rendszerhez; vagy része annak. A Reiki beavatást követően te is képes vagy egy nagyságrendekkel magasabb dózisban átáramoltatni önmagadon az univerzum energiáit egységnyi idő alatt, amit az a valaki magának hív le rajtad keresztül, akinél már az öngyógyító folyamatok kevésbé működnek hatékonyan. Fontos elmondani és tudatosítani magunkban, hogy nagyon előre haladott állapotban és akkut esetekben; például baleseteknél nem helyettesíti az akkut beavatkozást, de nagyon nagymértékben képes a folyamatos használata lerövidítheti a gyógyulási időt és hatékonyan segítheti a regenerálódás folyamatát. Amíg az energia áramlások viszonylag gyorsan vagy azonnal történnek az ember energia rendszerében, a fizikai testünknek időre van szüksége a változások lekövetéséhez. Lassabban formálódik ki a fizikai elváltozás és lassabban is áll helyre, mint energetikailag, amivel szintén érdemes számolni, amikor az ember elkezd dolgozni vele. Ez nem egy csoda módszer, ami a holtakat is feltámasztja, mindössze egy energetikai módszer, ami adott esetben sokat segíthet, ha megfelelően és tiszta szándékkal használjuk.
Ez a folyamat a Reiki I. szintű beavatást követően az auratéren belül működik, vagyis a folyamatnál fizikailag jelen kell lenned a vendégednél, akinek a segítségedre szüksége van és kéri is azt tőled, azonban a munkátokból fakadóan ez a ti esetetekben alaphelyzet. A II. fokozat esetében már lehetőség nyílik a térbeni és időbeni korlátok átlépésére, valamint pszichés elváltozások, traumák, szenvedély betegségek oldására, illetve még koncentráltabb energia gyakorlatok elvégzésére a testben és a fizikai térben egyaránt. A Mesteri beavatást követően pedig valójában egyfajta elköteleződés van jelen, ez a legmagasabb szinten való megélését teszi lehetővé a Reiki energetikai folyamatainak. Mindegyik szinten járulékosan finomabbá válhatnak a megérzéseid, intuitívabbá válhatsz, tisztulhatnak az érzékeid, érzékenyebbé válhatsz a finom energia rendszerekre, áramlásokra. Természetesen erre is igaz – mint minden másra is az életben –, hogy gyakorlás teszi a mestert, azaz hogy sűrűn és folyamatosan dolgozol a Reikivel, akkor látványosan és gyors ütemben mennek végbe benned is a változások. Amennyiben nem használod a Reiki rendszerét, nem fogod „elveszíteni” a beavatásodat, az egy életre szól, egy végleges rezgésszint emelkedés követi minden esetben a beavatásokat.
A Reiki alaptanfolyam, azaz a Reiki I. szint beavatását adja számotokra, amivel a kozmetikai kezelések alatt vagy után képes vagy harmonizálni az energia terét a vendégednek, esetleges energia hiányos állapotokat részben vagy egészben helyre állítani, nem utolsó sorban téged is fel tud tölteni a rajtad keresztül áramló energia.
A Reiki tanfolyam egy alaptanfolyam, így semmilyen előképzettséget nem követel meg
A tanfolyamhoz nyomtatott jegyzetet az akadémia biztosítja
A képzésre modellt nem kell hozni, a résztvevők a gyakorlati szekcióban egymáson gyakorolnak
A képzésen minden anyagot és eszközt biztosítunk.
A tanfolyam elvégzése esetén
tanfolyam elvégzését igazoló tanúsítványt és oklevelet állítunk ki.
Felnőttképzési nyilvántartási számunk: B/2023/000773
a Beauty Akadémián szintén preferáltan a tradicionális módszereket alkalmazó kiváló kozmetikai szakemberek folyamatosan képzik önmagukat, adta magát egy innovatív ötlet, miszerint ezen szépségipari szakemberek számos esetben manuál terápiás módszereiket alkalmazva kezeléseiket és terápiáikat kiválóan ki tudják egészíteni a Reiki szintén tradicionális energetikai módszerével. Lévén, hogy a Reiki beavatásokat követően egy emelt energetikai rendszerben tudnak úgy dolgozni a kollégák, hogy a fizikai javulásuk mellett saját- és a vendégeik energetikai rezgésszint harmonizálása is biztosított.