OKTATÓINK

Tamás Eszter

Tamás Eszter

Solanie tréner

Bemutatkozás

2014-ben végeztem a MOSZI Ipartestületi Szakközépiskolában, azóta pedig folyamatosan dolgozom a szakmában és rendületlenül képzem magam, hogy naprakész legyek és az „örök fiatalság titkát” kutassam.

Hogy honnan a szakma szeretete?

Már kislány korom óta vonzott a kozmetikai szalonok nyugodt, csendes, illatos miliője, imádtam édesanyámat elkísérni a kozmetikusához: szemöldökfestés, arcmasszázs, színes, lehúzható pakolások, gyanta. Biztos voltam benne: én nemcsak szépülni vágyom, én szeretnék másokat szépíteni! Hihetetlenül jó érzés, amikor a vendégeim a kezelés végeztével kipihenten és fülig erő mosollyal néznek a tükörbe. Oktatóként pedig arra törekeszem, hogy a birtokomban lévő tudást maximálisan átadjam a kozmetikusoknak és feltöltődve, új lendülettel, hasznosítható tudással térjenek haza.

Elsődleges célom az egészséges, harmonikus bőrállapot megteremtése, amely nem érhető el egyetlen kozmetikai látogatás alkalmával: küldetésemnek tartom, hogy vendégeimnek megtanítsam a helyes otthoni bőrápolás lépéseit, és szakszerű tanácsokkal lássam el őket, hogy a szalonból hazatérve is profi szépségrutint tudjanak kialakítani.

Azt vallom, hogy bár a gépi kezelések látványosak, az emberi kéz érintése és a jó energiák átadása nélkül egyetlen termék sem csodaszer. Így nem meglepő, hogy a mauális és különleges masszázstechnikák állnak hozzám a legközelebb: Gua Sha liftingmasszázs, szemkörnyék fiatalítása.  

 

Tamás Eszter

Kozmetikus, Solanie tréner

Tevékenységi terület: országszerte

Esedékes tanfolyamai

Solanie MesoPeptide - Bőrfiatalítás tűszúrás nélkül tanfolyam

2024.04.24 10:00

Ismerkedj meg a Solanie legmodernebb kozmetikai NNR (No Needle Rejuvenation) technikájával, mely peptidekre épülő kezelési protokolljával a bőr megsértése nélkül a mezoterápiás kezelések hatékonyságát kínálja számodra.

Részletek